Öszzezavarodva

Összezavarva:

Csak ülök az ágyamon,

A képeimet bámulom.

Amiken még kicsi voltam,

Amikor még mást gondoltam.

Amikor még abban hittem,

Mit gyerekfejjel elképzeltem.

Amikor még hittem, hogy vége van a földnek,

Hogy az emberek leesnek, és eltörnek,

Amikor még voltak angyalok, manók, tündérek,

Ó, boldog gyermekévek.

Amikor nem volt gonosz, csak a jó,

Se ördög, csak angyalszó.

Amikor a jóról tudtad, hogy az jó,

Ma, ez elgondolkodtató.

Ma már semmiben nem vagy biztos,

Csak az kavarog a fejedben, ami titkos.

A lelkem egy része még gyermek,

Hát miért kavarod meg?

Nem látod, hogy fáj

Amiket mond az a száj?

Miért kell azt, akit szeretek

Bántanotok, felnőttek?

Miért nem látod, hogy sírok,

És most, sírva neked írok.

A könny égeti az arcomat,

Ahogy azon végigszalad.

De hiába maradt lelkem egy része gyermek,

másik felnőtt korba lépett.

A Föld már kerek, nincs vége,

És már nem hiszek mesékbe.

Már nincs angyal, manó, tündér,

Ez a korszak, véget ér.

Már nem biztos, hogy jó a rossz,

Már létezik gonosz.

Most összezavartan csak ülök,

És a gyermekkorba menekülök.