Ítéletek

Ítéletek

Ember, és ember között
Mi különbség van?
Mindenki, oly földhöz kötött
Itt senki se ártatlan.

Mért számít az nekünk,
Hogy másnak milyen színű bőre?
S parasztok, miért leszünk?
Miért más ő tőle?

Miért kell az ember,
És ember között, különbséget tenni?
Mért nem lehet, egyszer
Mindenkinek megértőnek lenni?

Mit számít az nekünk,
Hogy ő,  hova született?
S mért nem lehet velünk?
Ha kissé különc lett.

Mit tudhatunk mi arról,
Hogy kinek, milyen volt élte?
Nem is kell tudnunk, de akkor
Ne bíráljuk azt, ki élte.

Nem tudhatunk arról semmit,
Hogy mért csinálta a rosszat.
Mért tette azt, amit?
Így ne szidjuk mi óra hosszat.

Ahhoz pláne nincs közünk,
Hogy a másik, kit szeret.
Hisz, magunkból kivetkőzünk
Ha olyat, kit nem lehet.

Pedig bizony lehet!
Bárki gondol, bármit.
Az ember ennyit tehet,
Hogy azt teszi mi csábít.

Azt szeret,
Kit szeretni akar a szíve.
Azzal lehet,
Kinek örök híve.

Minden ember, azt a vallást vallja,
Ami neki szíve joga,
Nem kell, hogy a világ hallja,
De ezt nem tilthatja senki soha.

Ítéletet azután mondj bárkiről,
Ha az illetőt, ismered.
S aztán papolj bármiről,
Ha, te csak a jót hirdeted.

Az, hogy ő ki, és kinek született
Nem rajta állt, vagy bukott.
S, hogy mit miért tett?
Azt, nem mindig tudhatod.

Még is, ítéletet mondasz
Más emberek felett.
S, hogy ő jobb ember mint te,
Az könnyen meg lehet.

Fogadjuk el egymást,
Olyannak, amilyen.
Mert tanulnunk kell egy, s mást
Hisz, a világ ilyen.

Ha nem tudsz rajta változtatni,
Segítsd, támogasd, és szeresd.
Ideje már megtanulni,
Hogy ne a rosszat keresd.

Sok dologban különbözünk,
De mind élünk, és szeretünk,
Mind emberek vagyunk,
És valamit, valamit mind itt hagyunk.

Ha látnál

Hiába, te már csak ilyen maradsz. Állandóan felültetsz és állandóan csalódnom kell benned. Az életemben te vagy a csendes gyilkos aki mosolyogva próbál tönkre tenni, és úgy tűnik, sikerrel.

Várok rád piszkosul

100 éjszakán túl,

Szeretlek rohadtul,

De megfeszült a húr.

Miattad sírok,

Miattad nevetek,

Többé már nem bírok,

Nem bírok veletek!

Ti cudar gondolatok,

Te ócska, vacak világ!

Könyörgöm hagyjatok!

Mért gondolok mindig rád?

Megfertőzted elmém

Mindig te vagy eszemben,

Csak állnál egyszer elém,

S, látnád már is szememben.

Látnád,

Hogy megőrülök érted,

Tudnád,

Hogy szívem már elkérted

Értenéd,

Hogy szerelmes vagyok beléd

Kérnéd,

Hogy ne menjek el még

Éreznéd,

A fájdalmam mit rám hoztál

Feltépnéd

A sebemet mit okoztál

Szólhatnál,

Hogy megváltsad világom

Láthatnál,

Mert itt vagyok a világon

Rájönnél,

Hogy nem vagyok senkid neked

Megtörnél,

Hogy ne legyek többé veled

Itt hagynál a porban,

Hadd zokogjak kedvemre,

Ugyan! Ilyen korban!

Te teszel még a fejemre.

Nem vagyok senkid és semmid

Mondanád

Nem számítok neked semmit

Hallatnád

Ha szerelmem meglátnád,

Biztosan, eldobnád.

Öszzezavarodva

Összezavarva:

Csak ülök az ágyamon,

A képeimet bámulom.

Amiken még kicsi voltam,

Amikor még mást gondoltam.

Amikor még abban hittem,

Mit gyerekfejjel elképzeltem.

Amikor még hittem, hogy vége van a földnek,

Hogy az emberek leesnek, és eltörnek,

Amikor még voltak angyalok, manók, tündérek,

Ó, boldog gyermekévek.

Amikor nem volt gonosz, csak a jó,

Se ördög, csak angyalszó.

Amikor a jóról tudtad, hogy az jó,

Ma, ez elgondolkodtató.

Ma már semmiben nem vagy biztos,

Csak az kavarog a fejedben, ami titkos.

A lelkem egy része még gyermek,

Hát miért kavarod meg?

Nem látod, hogy fáj

Amiket mond az a száj?

Miért kell azt, akit szeretek

Bántanotok, felnőttek?

Miért nem látod, hogy sírok,

És most, sírva neked írok.

A könny égeti az arcomat,

Ahogy azon végigszalad.

De hiába maradt lelkem egy része gyermek,

másik felnőtt korba lépett.

A Föld már kerek, nincs vége,

És már nem hiszek mesékbe.

Már nincs angyal, manó, tündér,

Ez a korszak, véget ér.

Már nem biztos, hogy jó a rossz,

Már létezik gonosz.

Most összezavartan csak ülök,

És a gyermekkorba menekülök.

Testvérek

Testvérek

De szeretlek téged, testvérem

Ülsz a nyakamon és szívod vérem.

Csak a rosszat látod,

A kisebbet bántod.

Azt az elvet vallod,

Hogy a kisebb felett állsz

És akkor leszel menő,

Ha paraszttá válsz.

Ha a kisebb, kifekszik alád,

Hogy te lábad, megtörölhesd benne.

Csak annyit mondok, ANYÁD!

Ő veled ilyet sose tenne.

Csak azért, mert előbb születtél, nincsen rá jogod,

Hogy kis tesód a  földig tiporod.

Ha van egy ilyen bátyád,

Már az magában elég,

De adj istenek hálát,

Nekem kettőt adott az ég.

Engem két oldalról cseszegetnek,

Ők ketten, velem veszekednek.

Egynek még vissza is tudnék vágni,

De kettővel már nem egyszerű bánni.

Nekem két báty szívja véremet

Úgy, hogy becsüld csak a nővéredet.

Keresztfiamnak

Keresztfiamnak:

Mint fény a sötétben,
Öröm az életben,
Ragyogás a szívemben,
Olyan vagy te énnekem
Drága, keresztgyermekem.
Mikor először láttalak, 
A szívem megszakadt
Olyan boldog voltam,
Kimutatni nem is tudtam.
És, hogy a keresztanyád lehetek, 
Ez egy hatalmas tisztelet.
Remélem jó keresztanyád leszek,
Mindenben segítek majd neked,
Mindig ott leszek melletted.
Vigyázok majd rád,
Ha nincs ott anyukád,
Ha megnősz sokat játszunk,
Sokat alszol nálunk.
Elviszlek majd ide-oda 
Uszodába, moziba,
De azt biztosan ígérem,
Szeretlek, és védelek,
Bármi történjen... 

Kíváncsiság

Kíváncsiság:

Szeretnéd tudni,

szeretnéd hallani,

és csak ezért bárkit 

ki tudnál faggatni.

Próbálod magadban elnyomni,

de csak a titokra tudsz gondolni.

Bár ez gyermekes nagyon-nagyon,

én magamat mégis hagyom.

A kíváncsiság gyötör

míg az érzés fel nem őröl.

DE ARRA NEM GONDOLUNK,

MI LESZ HA MINDENT MEGTUDUNK?

Hogy boldogan nevetek,

vagy összetörnek a szívek?

Hogy szerelemes leszek-e,

bolond, vagy őrült,

vagy összeesek-e,

mert a világ szédült?

Hullanak-e könnyek, ha mindent megtudunk?

Arra, hogy mi lesz, még csak nem is gondolunk.

Fáj most tudni mit tudok,

ez most egy nem túl jó titok.

A kíváncsiság ártalmas,

mert van titok, mi fájdalmas.

Fáj mert károsít,

ha szívedbe hasít,

és ott hagy egy mély nyomot,

mit a bánat rányomott.

De akkor kíváncsi miért vagyok?

Erre választ nem adhatok.