Mit jelent a halál?

Mit jelent a halál?

Mit jelent a halál?

A szò mit ész furcsának talál!

Mit jelent a szò mit nemzedékeken át,

A szívünk olyan bùsnak lát?

Mi a halál? A vég talàn

vagy éppen hogy a kezdet?

Isten tudja csupán,

hogy velünk mit is kezdett.

Mikor még gyermekek vagyunk,

Halálra nem gondolunk.

De aztán ahogy növekedünk

S tanuljuk az életet

Néha, néha rádöbbenünk,

Hogy keressük a végzetet.

Egy ideje már éjjel nappal

Csak az jár az eszemben

Majd nyithatok e tiszta lappal?

Ha fény kihunyt a szememben?

K

Kezdhetem e újra, 

új dimenziókon át?

De akkor elvész minden kedves emlék, 

Oda lesz a sok barát!

Vagy ilyen rövid az élet?

Egyszer élek és ennyi?

Vagy itt marad majd a lélek?

Itt marad szeretni?

De minden mi most szép és jó nekem, 

Megsemmisül, összedől!

S a végén nem lesz senki velem,

A világom és lelkem pedig, összetör!

Senki nem fog emlékezni rám

Senki nem fog, tudom ám!

Hisz a történelem egy milliomnyi kis szelete vagyunk,

S így vagy úgy, de valahogy mind meghalunk.

Olyan kicsik vagyunk

Akár csak egy hangya

Bár csak a sok milliárd hangya az,

Mi bolyát összerakja

Csak az bánt engem

Mit tudsz má jôl te is.

Hogy csak ne kellene mennem

Akárhová is.

Csak azt az egyet tudom

Kerüljek sötétbe vagy fénybe

Ùj dimenziòba ùj testbe

Vagy angyalok körébe.

Hogy 100 év múlva már

Nem tudja senki sem a nevem,

Hogy 100 év múlva már

Itt, nem lesz jövő nekem.

Egy kicsit megcsúszva, de itt a karácsonyi versem :)
Természetesen muszáj volt! ;)

Kinn a téren 

Kinn a téren emberek állnak, 

Valamilyen jelre várnak.

Felnőttek, öregek, és gyermekek, 

Mind egy kupacban 

Várakoznak, beszélgetnek,

S kacagnak vad akaratlan.

Egy kisfiú meredten bámul,

Épp egy idős nőre ámul.

Ki egyedül van egyedül,

Mellette már senki sem ül.

Kinn a téren állnak az emberek,

Kacagásukkal teli a Berek.

Csak egy nő ül búsan, szótlanul,

Szemében csak könny lapul.

Este van, már minden hideg.

Egyedül a tűz mi meleg.

A tűz körül emberek állnak,

S együtt már csöppet se fáznak.

A tűztől távol csak egy öreg nő ül,

De most egy kisfiú elébe pördül.

Esik a hó az asszonynak nyakára,

Így figyel csak fel a bíró fiára.

Kinn a téren a tűznél, 

Ülnek az emberek.

Csak két ember lóg ki a sorból;

Egy asszony, meg egy gyerek.

Reszket a gyermek egész teste

A nőre néz és megkérdi;

- Mért ül egyedül ma, szenteste?

S a nőt meg rosszul ítéli.

Mert az nem szól semmit sem,

Csak ül a padon meredten.

S a kis gyermek csak áll előtte 

Valamivel segítene.

Kinn a téren szenteste

Egy asszony a sírást elkezdte.

S egy kisfiú épp kitalálja,

Hogy lehetne barátja.

Ajándékot adna neki, 

Hisz azt mindenki szereti,

De esze jobb ötletre gyúl,

A nőhöz megy és reá borul.

Megöleli jó szorosan, némán,

S a nő vissza szorítja őt bénán.

Felsír majd felkacag 

Megfogja a fiú kezét

Ez a legszebb mit bárki adhat,

Ez a legjobb ajándék.

Egy kisfiú kinn a téren

Egy asszonynak okozott éppen

Egy csodálatos Szentestét.

Amilyet a az asszony, nem élt meg még.

Mert ez a karácsony, semmi más

Csak béke és kacagás.

Felnőttek, öregek, és gyerekek,

A karácsony csak szeretet.

Zuhanás

Zuhanás
 
Csak zuhanás, zuhanás,
Nincsen semmi más!
Zúg a fejem
Kell ez nekem?
 
Nem érzem úgy, hogy élek! 
És talán ez is nagy vétek?
Nem vagyok most önmagam,
Messze eldobtam az agyam.
 
Csak zuhanok, zuhanok,
Nem tudom ki vagyok.
Mind ha csak játszanék egy darabban,
Most már magamat eladtam.
 
Mind ha 2 ember lenne bennem,
Mind ha másnak kéne lennem.
Nem teszek semmi jót, se rosszat,
Csak létezem.
-De így élek majd évek hosszat?
-Kérdezem.
 
Nem érzek semmi mást,
Csak hosszú, hosszú zuhanást.
Csak föld és ég között lebegek.
Nem látok csak hegyeket.
 
Nem látom a mát, se a holnapot.
Már azt sem tudom hol vagyok!
Nem tudom mit teszek, és miért?
Nem tudom mit teszek, és kiért?
 
Nevetni szeretnék, és élni. 
És nem akarok félni.
Szeretném megtalálni önmagam
Azt, kit nem tudom most merre van.
De nincs előttem semmi más
Csak zuhanás, zuhanás, hosszú-hosszú
Zuhanás!

Kitartok meletted

Kitartok Melletted

Ma megláttalak téged,
Láttam amint forrt a véred.
Láttam, amint pirult arcod
S láttam álcád nehezen tartod.

Nem tudom, hogy védjelek meg téged
De bármit megtennék én érted!
Azt nem tudom, hogy segíthetnék,
De minden bajt válladról le vennék!

Tudtam, hogy valami fáj nagyon,
És ezt hagyni én, soha sem fogom.
Így megkérdeztelek téged:
-Mondd mi nyomja szíved?

Nem tudom, hogy védjelek meg téged
De bármit megtennék én érted!
Azt nem tudom,  hogy segíthetnék,
De minden bajt válladról le vennék!

De te nem feleltél.
Még csak rám se néztél.
Aztán, mikor megszólaltál
S mi téged bánt elmondtad végre,
Csak sírtál és zokogtál
Könnyesen néztél fel az égre.

Nem tudom, hogy védjelek meg téged
De bármit megtennék én érted!
Azt nem tudom  hogy segíthetnék,
De minden bajt válladról le vennék!

Segíteni szeretnék, mindennél jobban!
De szemed mint a tűz, haragosan lángra lobban.
Hirtelen ellöksz magadról
S nem engedsz közelebb!
Vissza se nézel a túlpartról
Elvágtad a kötelet.

Nem tudom, hogy védjelek meg téged
De bármit megtennék én érted!
Azt nem tudom,  hogy segíthetnék,
De minden bajt válladról le vennék!

Hát nem emlékszel arra, mit régen ígértem?
Hát nem azt mondtam érted, feláldoznám én a vérem?
Hát nem azt mondtam örökké vigyázok reád?
Engedd hadd segítsek, tudom hogy most csúf a világ.

Nem tudom, hogy védjelek meg téged
De bármit megtennék én érted!
Azt nem tudom, hogy segíthetnék,
De minden bajt válladról le vennék!

Még nem tudom, hogy-hogy segíthetnék neked
Csak azt tudom, meg fognám a kezed,
Kitalálnánk valamit mint mindig,
De most a szemed az utamra indít.

Nem tudom, hogy védjelek meg téged
De bármit megtennék én érted!
Azt nem tudom, hogy segíthetnék,
De minden bajt válladról le vennék!

Így míg csak tudok veled leszek.
Egy jó mély levegőt veszek.
És követlek az úton némán, szótlanul,
Mert szótlanságom alatt, a barátság lapul.

Álmodj Angyalkát Kicsim!

Álmodj Angyalkát Kicsim! 

Eljött most az éjszaka 

A napocska is elaludt már

Szólít is az éj szava,

Az ágyikó csak téged vár.

Csak téged vár, kis szívem,

Hogy fáradt vagy, azt elhiszem.

Hisz volt ma játszás, pancsolás

Volt ma hiszti, ordítás.

Most hunyd csak le a kicsi szemed,

Add kezembe kicsi kezed.

Ennyire még embert,

Nem szerettem úgy mint téged,

Hidd el bármit megtennék,

Csak Neked, Csak Érted.

De most csak őrzöm kicsi álmod,

Melyben a sok angyalt látod.

Körülötted minden nyugodt már,

Hát nyugodj meg te is, kis bogár 

Már elaludtál csak most látom,

Ébredésed, már most várom.

Imádom nézni ahogy alszol,

S arcodra az éj, furcsa árnyat rajzol.

 Imádom hallgatni a szuszogásod,

Megnevettet motyogásod.

S, míg te fél csendesen alszol, én

ezen az éj közepén

 Álmodozom arról, 

mi lesz, majd ha nagy leszel,

S,én úgy hiszem

Majd még büszkébbé teszel.

Semmin nem töprengem már,

Csak nézlek téged édesem,

Rád, még sok szép dolog vár,

De most csak aludj édes, kedvesem.

 

Amikor körül vesz a boldogság

Amikor körül vesz a boldogság

Szeretem az életem,
Bármi is a végzetem.
Szeretek mosolyogni, nevetni,
És szeretek, szeretni.
Szeretem a családom,
A világ is jó barátom.
Van, akire számíthatok életemben, 

Így nem kell élnem félelemben.
S ha akadályok elém állnak,
A mosolyaim könnyé vállnak.
A boldogságom, küszködés lesz,
A szomorúság, komorrá tesz. 

Hisz mind hibáztunk már,
És fogunk is még,
De a megoldás minket vár
Vár, hol kék az ég.
Hol kék az ég, és süt a nap.
Hol madár dalol, a fák alatt.
Hol minden jó, hol minden szép
De ha gond majd újra tép.
Akkor már a madár se szól
S te ismét harcolsz valahol. 

De tudod, minden éj után
Jön egy reggel, napsugár,
A sötétség után
Rád valahol, a fény vár.
Tudd csak egy dologért hibázunk,
Hogy hibáinkból tanuljunk.
Mert akkor küzdünk, sírunk.
De így majd többet bírunk.
Minden egyes könnyet,
Egy nagy-nagy kacaj követ.
Bár tudom hogy most fáj a seb,
A szívbe maró hegyes lövet.
De hidd el, jobb lesz. Ígérem neked
Valaki, majd megfogja kezed.
Felsegít majd, és akkor
Boldog leszel attól a naptól.
Őrült, boldog, bolond ember,
Ki hálás a világnak mer él, létezik, és szeret,
S hogy szeret, a legtöbb amit ember tehet:

 Hogy szeret embert, növényt és állatot,
De tudd, ez is csak egy állapot!

Ítéletek

Ítéletek

Ember, és ember között
Mi különbség van?
Mindenki, oly földhöz kötött
Itt senki se ártatlan.

Mért számít az nekünk,
Hogy másnak milyen színű bőre?
S parasztok, miért leszünk?
Miért más ő tőle?

Miért kell az ember,
És ember között, különbséget tenni?
Mért nem lehet, egyszer
Mindenkinek megértőnek lenni?

Mit számít az nekünk,
Hogy ő,  hova született?
S mért nem lehet velünk?
Ha kissé különc lett.

Mit tudhatunk mi arról,
Hogy kinek, milyen volt élte?
Nem is kell tudnunk, de akkor
Ne bíráljuk azt, ki élte.

Nem tudhatunk arról semmit,
Hogy mért csinálta a rosszat.
Mért tette azt, amit?
Így ne szidjuk mi óra hosszat.

Ahhoz pláne nincs közünk,
Hogy a másik, kit szeret.
Hisz, magunkból kivetkőzünk
Ha olyat, kit nem lehet.

Pedig bizony lehet!
Bárki gondol, bármit.
Az ember ennyit tehet,
Hogy azt teszi mi csábít.

Azt szeret,
Kit szeretni akar a szíve.
Azzal lehet,
Kinek örök híve.

Minden ember, azt a vallást vallja,
Ami neki szíve joga,
Nem kell, hogy a világ hallja,
De ezt nem tilthatja senki soha.

Ítéletet azután mondj bárkiről,
Ha az illetőt, ismered.
S aztán papolj bármiről,
Ha, te csak a jót hirdeted.

Az, hogy ő ki, és kinek született
Nem rajta állt, vagy bukott.
S, hogy mit miért tett?
Azt, nem mindig tudhatod.

Még is, ítéletet mondasz
Más emberek felett.
S, hogy ő jobb ember mint te,
Az könnyen meg lehet.

Fogadjuk el egymást,
Olyannak, amilyen.
Mert tanulnunk kell egy, s mást
Hisz, a világ ilyen.

Ha nem tudsz rajta változtatni,
Segítsd, támogasd, és szeresd.
Ideje már megtanulni,
Hogy ne a rosszat keresd.

Sok dologban különbözünk,
De mind élünk, és szeretünk,
Mind emberek vagyunk,
És valamit, valamit mind itt hagyunk.