2015. január 12., hétfő

Mit jelent a halál?


Mit jelent a halál?

Mit jelent a halál?
A szò mit ész furcsának talál!
Mit jelent a szò mit nemzedékeken át,
A szívünk olyan bùsnak lát?

Mi a halál? A vég talàn
vagy éppen hogy a kezdet?
Isten tudja csupán,
hogy velünk mit is kezdett.
Mikor még gyermekek vagyunk,
Halálra nem gondolunk.

De aztán ahogy növekedünk
S tanuljuk az életet
Néha, néha rádöbbenünk,
Hogy keressük a végzetet.

Egy ideje már éjjel nappal
Csak az jár az eszemben
Majd nyithatok e tiszta lappal?
Ha fény kihunyt a szememben?
K
Kezdhetem e újra, 
új dimenziókon át?
De akkor elvész minden kedves emlék, 
Oda lesz a sok barát!

Vagy ilyen rövid az élet?
Egyszer élek és ennyi?
Vagy itt marad majd a lélek?
Itt marad szeretni?

De minden mi most szép és jó nekem, 
Megsemmisül, összedől!
S a végén nem lesz senki velem,
A világom és lelkem pedig, összetör!

Senki nem fog emlékezni rám
Senki nem fog, tudom ám!
Hisz a történelem egy milliomnyi kis szelete vagyunk,
S így vagy úgy, de valahogy mind meghalunk.

Olyan kicsik vagyunk
Akár csak egy hangya
Bár csak a sok milliárd hangya az,
Mi bolyát összerakja

Csak az bánt engem
Mit tudsz má jôl te is.
Hogy csak ne kellene mennem
Akárhová is.

Csak azt az egyet tudom
Kerüljek sötétbe vagy fénybe
Ùj dimenziòba ùj testbe
Vagy angyalok körébe.

Hogy 100 év múlva már
Nem tudja senki sem a nevem,
Hogy 100 év múlva már
Itt, nem lesz jövő nekem.

2015. január 11., vasárnap

Egy kicsit megcsúszva, de itt a karácsonyi versem :)
Természetesen muszáj volt! ;)

Kinn a téren 

Kinn a téren emberek állnak, 
Valamilyen jelre várnak.
Felnőttek, öregek, és gyermekek, 
Mind egy kupacban 
Várakoznak, beszélgetnek,
S kacagnak vad akaratlan.

Egy kisfiú meredten bámul,
Épp egy idős nőre ámul.
Ki egyedül van egyedül,
Mellette már senki sem ül.

Kinn a téren állnak az emberek,
Kacagásukkal teli a Berek.
Csak egy nő ül búsan, szótlanul,
Szemében csak könny lapul.
Este van, már minden hideg.
Egyedül a tűz mi meleg.

A tűz körül emberek állnak,
S együtt már csöppet se fáznak.
A tűztől távol csak egy öreg nő ül,
De most egy kisfiú elébe pördül.

Esik a hó az asszonynak nyakára,
Így figyel csak fel a bíró fiára.
Kinn a téren a tűznél, 
Ülnek az emberek.
Csak két ember lóg ki a sorból;
Egy asszony, meg egy gyerek.

Reszket a gyermek egész teste
A nőre néz és megkérdi;
- Mért ül egyedül ma, szenteste?
S a nőt meg rosszul ítéli.

Mert az nem szól semmit sem,
Csak ül a padon meredten.
S a kis gyermek csak áll előtte 
Valamivel segítene.

Kinn a téren szenteste
Egy asszony a sírást elkezdte.
S egy kisfiú épp kitalálja,
Hogy lehetne barátja.

Ajándékot adna neki, 
Hisz azt mindenki szereti,
De esze jobb ötletre gyúl,
A nőhöz megy és reá borul.

Megöleli jó szorosan, némán,
S a nő vissza szorítja őt bénán.
Felsír majd felkacag 
Megfogja a fiú kezét
Ez a legszebb mit bárki adhat,
Ez a legjobb ajándék.

Egy kisfiú kinn a téren
Egy asszonynak okozott éppen
Egy csodálatos Szentestét.
Amilyet a az asszony, nem élt meg még.

Mert ez a karácsony, semmi más
Csak béke és kacagás.
Felnőttek, öregek, és gyerekek,
A karácsony csak szeretet.